A származás test, nem lobogó.

A legsokoldalúbb túlélő.

Nincs emberi szülőföld, emberi birodalom és emberi ügy. Emberek művelnek földet a vhalder völgyekben, hajtanak marhát Ekhből és Vrobból, foltoznak hajótestet a taladan parton, és viszik a kompokat a skalzen szorosokban — és egy marhahajtó úton felnőtt Embernek több köze van az utat őrző Kentaurhoz, mint egy Belldyard partjainál halászó Emberhez.

Ami az Emberekben valóban közös, az a berendezés. Kilmorynban a pultokat, nyergeket, laktanyai ágyakat, páncélszabásokat és ajtókereteket az ő méretükre szabták, és egy város ezt természetes rendnek nevezi egészen addig, amíg egy vegyes háztartás át nem akasztja a szerszámait, és ki nem derül, hogy a kényelem valakinek a döntése volt.

Az uralkodók és a toborzók ugyanezért kedvelik a szót: jelentheti a hétköznapi lakost, a hétköznapi katonát, a jelöletlen alattvalót. Egy céhnek semmit sem hoz. Ha elfoglalsz egy emberi várost, bizonyos bérlőket, béreket, haszonbérleteket, szentélyeket és adósságokat örökölsz — választótábort soha.

Fürge pengék, arkán művészetek.

A larithi gyümölcsösvidéken a tanuló kézzel lemásolja egy kert teljes oltási főkönyvét, mielőtt bárki értékes fa közelébe engedné. Ezek a gyümölcsösök táplálják a szent horgonyhelyeket, és minden életben tartott horgony valakinek az alanyaiba kerül — ezért vitatkoznak a larithi háztartások máig azon, hogy az oltott fa a gyökeres alanyé, a termő ágé, vagy a családé, amely egy rossz éven át öntözte.

Ez larithi intézmény, nem tünde születési jog. Tündék tartanak földet és temetkezési jogot a vhalder völgyekben, dolgoznak raktárakban és roncsmentésben a taladan parton, és mindhárom helyen a viták minden oldalán ott állnak. A test semmire sem emlékszik, amit nem élt meg, és egyetlen fennmaradt feljegyzés sem teszi a Tündéket idősebbé, hosszabb életűvé vagy az erdő természetes jogosultjává.

Amit a származás biztosan megad, az egy korán kézbe adott kard, és két ajtó, amelyet senki más nem nyithat ki: Főmágus és Ívpenge — ezeket csak Tündéknek tanítják. Ennek okát senki sem hagyta jóvá: a karithloni és az eerinaslemari larithi iskola két elismert bejárat, nem a gyakorlat tulajdonosa. A legtöbb Tünde sosem megy a közelükbe.

Származáshoz kötött Szakágak Főmágus · Ívpenge

Híd két világ között.

Boulde-ban néhány taladan háztartás hosszú asztalt tart, helyi kerettel és javított hajókból kivágott vagy távoli rokonok által hozott deszkákkal. Amikor évszakonként lecsiszolják, a lakóknak és a fogadott gyerekeknek elmondják, melyik deszka melyik útról érkezett. Egy háztartás egyszerre több eredetet is őrizhet anélkül, hogy bárkitől egyetlen történetet kérne magáról.

A szárazföld belsejében nehezebb. A vegyes származást könnyebb kimondani, mint iktatni: egy ashini vhalder bíróság ugyanazt a személyt felveheti a földlajstromba, a temetkezési lajstromba, mindkettőbe vagy egyikbe sem, és azok a papírok, amelyek a varresi átkelő egyik partján védik a révészcsaládot, a másikon hivatalos szortírozást vonnak maguk után. A „fél” megállapodás, nem tört szám — nem ígér bizonyos szülőt, arányt vagy félúton álló testet.

A Féltünde nem nép. Nincs féltünde szülőföld, udvar vagy hit, és egyetlen származás sem tesz senkit természetes közvetítővé; a köztük lévő tolmácsokat is ugyanúgy képezték ki, mint bárki mást. Az uralkodó, aki egyetlen szószólót akar a vegyes származásúaknak, kényelmet vásárol, és meg fog lepődni azon, ami felel.

Az ég szárnyas vadászai.

A Rookarik tollas, szárnyas nép, és repülnek anélkül, hogy egy Kaszttól engedélyt kérnének. Haranghullás vidékén ettől az ég bérelt dolog. A leszállóudvarokat, jelzőmagaslatokat, padlásvámokat és fogóhálókat úgy igazgatják, mint egy utcát, a festett gyalogösvényeken pedig gyerekek, áru és mindenki halad, aki könnyű terhénél többet visz.

Egy háztetőút csak azért marad biztonságos, mert lent valaki kitisztítja a vízelvezetőit, és megjelöli az új kötelet. Az alatta fekvő vidék halászik, babot és zabot termeszt, visszanyert bronzot kovácsol, és hajókötélből varr hálót. Egy földesúr magánterületnek nyilváníthatja a tetőt, egy ostrom lezárhatja a levegőt, és egyetlen újonnan emelt torony egyik napról a másikra halálossá tehet egy megszokott megközelítést. A szárny megváltoztatja az utat; az árut sosem mozdítja.

Khorbban azok a megbízók, akik veszélyes munkára rookari légiőrnőt fogadnak, szárnyassárkány-rokonnak hívják. Ez nem családfa — így alkusszák le a bért. Két Szakág, Tudáspenge és Szélkarom, csak Rookariknak jár, és ez egy kessith repülőház, amely a saját felszerelését őrzi, nem pedig bárki vérének tulajdonsága.

Származáshoz kötött Szakágak Tudáspenge · Szélkarom

Dübörgő paták, hosszú elérés.

Egy gathur lehajtó társaság sót és bőrt hajt le a Bölömbikáról olyan utakon, amelyeknek takarmányraktárait hónapokkal korábban töltötték fel, és az út mindkét végén udvart tart. Kentaur háztartásoknak részesedésük van ezekben az udvarokban és a vrobi piaci utcákban, ahol az útbíróságok a fordulóhelyről, a kompfedélzetekről és a fedett híd teherbírásáról vitatkoznak. Ez letelepedett munka, számlákkal és hitelezőkkel, nem vándorlás.

A test a hozzáférést közüggyé teszi. Egy fogadónak szabad padló és fordulóhely kell; a pultokhoz, mosdóhelyekhez, árnyékszékekhez és kompokhoz olyan megközelítés, amely nem keskeny lépcsőben végződik. Egy város kiépíthet széles utcákat, és mégis kizárhat egy lakót az utolsó ajtónál — egy gazdag háztartás pedig átépítheti azt az ajtót, ahol egy bérlő egyszerűen nem tudja.

Egy határ Kilmorynban sehol sem alku tárgya: a Kentaur a saját erejéből jár, és soha nem hátas. Senki sem szerez jogot arra, hogy meglovagolja, befogja vagy megrakja a szomszédját, csak mert meredek az út, és hiányzik a szekér. Az a társaság, amely dicséri a tempót, aztán megpakolja a hátat, már nem bérel, hanem elvesz.

Sűrű csont, nehéz acél.

Néhány gathur temetkezési egylet úgy temeti el halottait, hogy a halotti edényt a varratánál végigrepeszti, hogy idegen soha ne bírhassa felelésre a háztartás nevében. A sírásók azt mondják: itt semmi sem felel idegennek. Tőlük keletre a dusharok az ellenkező szokást tartják — Gararagzban és Zindushban a vízemelő tornyokat, a vízbeosztásokat és az égetőkemence-könyveket lemásolják és tanúk előtt hitelesítik, és ott egy írnok a törött korsót a jó agyag pazarlásának nevezi.

Mindkettő törpe ház. Nincs hegy alatti erőd, amelyet mind elhagytak volna, nincs egyetlen hit, és semmi sincs a testben, ami a követ a papírnál vagy a baltát a számadásnál jobban kedvelné. Amiben a vita két vége osztozik, az kisebb és gyakorlatiasabb: a reteszeket és a padokat ahhoz a kézhez igazítják, amely ténylegesen használja őket.

Három Szakág — Erődőr, Kovácsmester és Óriásölő — csak Törpéket fogad be, és ennek oka egy oklevél, nem a vér. A gathur és dushar műhelyek kezelik a vizsgát és a jogosultságot, és mindenki mást elutasítanak. Ez zárt piac, és helyben éppúgy vitatják, mint bármely más zárt piacot.

Származáshoz kötött Szakágak Erődőr · Kovácsmester · Óriásölő

Apró test, hatalmas elme.

Zindushban és Undushundban kifüggesztik a vízvételi órákat, és a ciszternaévet asztal fölött adják el: egy év garantált víz egy év munkáért cserébe, örökölhetően, és köztudottan nehezen felbonthatóan. Gnóm írnokok fogalmazzák ezeket a szerződéseket, gnóm fuvarosok tartoznak alattuk, és ugyanabban az utcában gnóm háztartások kampányolnak a felbontásukért.

A lépték az állandó, és az épületekről szól, nem a képességekről. Egy pult, amely eltakarja a kilátást, egy túl mélyre vágott lépcsőfok, egy kényelmes elérésen felül szerelt retesz, egy szónok, aki eltűnik a tömeg mögött — mindegyik valakinek a döntése, és mindegyiket megoldja egy alacsony korlát, egy mozgatható lépcső, egy állítható pad. Aki nem hajlandó a változtatásra, a test hétköznapi különbségéből függőséget csinál.

A származásban semmi sem teszi a Gnómot bohóccá, írnokká vagy ezermesterré. Egy Gnóm dolgozhat kovácsműhelyben, hajózhat, gazdálkodhat, harcolhat, gyógyíthat, taníthat, hírt vihet vagy hivatalt viselhet. A régi dushar tanítás, hogy a papíron nyugvó ház inkább bérelje az őreit, mint nevelje, egyetlen műhely politikája — a fiatalabb dusharok kényelmes álláspontnak nevezik a papírral bírók számára, a parton nevelkedett Gnóm pedig érthetetlennek találja.

Tiszta, pusztító testi erő.

Egy jó culdar társaság Ekhben széles alvóhelyeket és többféle testméretre szabott javítóállványt tart. Egy rossz magas bért kínál, és a legnagyobb emberét pajtában szállásolja el, mert a fogadó lépcsője nem bírja el. A hétköznapokban nagyjából ennyit jelent a származás: a nagyobb test megváltoztatja minden ajtó, ágy, fedélzet, fejadag és szabott kabát árát, a munkaadók pedig szívesen dicsérik az elérést, miközben nem hajlandók megfizetni az árát.

A név nyilvános szó, nem származás. Nem bizonyít közeli óriás szülőt, származási hányadot vagy fennmaradt óriásnépet, és senkire sem hárít erőadósságot, amellyel valaki más ostromának tartozna. Egy kancellária egyszer kalbrazi háztartásokat talált ellenjegyek nélkül, és egyszerűen „óriást” nyomtatott a lajstromba; aki azt a legelőt akarja, ma is idézi a szót.

A Litur és Vrob közötti téli menedékekben félóriás csapatok összefüggő domborművet faragnak, amelyet egy végigsimító kéz füstben vagy sötétben is kiolvashat, míg kisebb társaik ugyanazt az utat alacsonyabb szemmagasságban festik meg. A művészet a közös menedékmunkából született. Nem faji kézikönyv, és az a hágó sem az, ahol készült.

Halálos kezek, rejtett mélységek.

A nedves földű Menergalo alatt V’eld Ébredése őrzi az egyetlen, az Elvágásnál régebbi nyilvántartásokat, és díj ellenében felolvassa őket. Egy rövid határon túl Men’la Közeli Őrsége otthon olvassa ki friss halottait, egy sós vízzel nedvesített, bekarcolt palatáblán, és az északi jeget idegen kéznek nevezi egy helyi síron. A háztartások mindkét irányban átlépik ezt a határt — egy men’lai jóslatért az idei tél halottjáról, egy kérvényért az Ébredéshez egy négy évszázada kihűlt hagyaték ügyében —, anélkül hogy a két cselekedetet egyetlen hitvallásnak tekintenék.

A „Sötét” szó semmi mást nem ad hozzá. Nincs rejtett királyság, nincs tűzhit, nincs ősi udvar és nincs erkölcsi kategória. Az északi városokban halászok, hajómesterek, halottszállítók, posztószabók, papok, bérlők és hivatalnokok élnek, akik minden felkínált koronáról vitatkoznak, a vhalder városokban és a keleti negyedekben pedig egyetlen család két, egymásnak nyíltan ellentmondó származási lajstromban is szerepelhet, miközben egy írnok mindannyiukat egyetlen idegen választói tömbként kezeli.

Két Szakág, Vérjós és Hajnalszövő, csak Sötét tündéknek nyitott; wethyrn formáik sajátos hagyományok, nem annak bizonyítékai, hogy minden Sötét tünde az Ébredésnek vagy a Közeli Őrségnek felel. Egy adomány még egyszerűbb, és senki sem egyezett meg az okáról: a Puszta kezes harc az első naptól tanulható.

Származáshoz kötött Szakágak Vérjós · Hajnalszövő

Szarvak, paták, súlyos csapások.

Rezg folyami út, gabonaraktár és árvízi iszap, zsúfolt udvarai pedig közüggyé teszik a szarvaknak járó helyet és a biztos lábtartást. Egy háztartás küld egy hajtót, aki puszta elérésével megfordít egy tinót a karámban, és egy írnokot, akinek olyan íróasztal kell, hogy a szarvai ne érjenek a falhoz. Ez két élet egy városban, nem a Minotaurusz két foka.

A labirintus valaki más levele. Idegen tudósítók dombtetőről látott udvarokat változtattak útvesztővé, eltorlaszolt utat takarító munkásokat a düh bizonyítékává, és a történet mindig azoknak az államoknak volt a leghasznosabb, amelyek a keleti ligáknak pénzzel tartoznak, vagy olcsó gyalogságként szeretnék beárazni a nagy testeket. Ez nem történelem, és nincs öröklött indulat, amelyet leírhatna.

A skalzen szorosokban, Varresnál és Skoz’jentánál a viták unalmasabbak és drágábbak: kikötőhely, páncélszabás, és hogy egy idegen bíróság elismeri-e a képzést, amelyért egy Minotaurusz otthon már fizetett. Két Szakág — Vérszülött és Harchoz kötött — csak Minotauruszoknak nyitott. Az egyiket a szarvas test végzi; a másik szabály, amelynek okában senki sem egyezett meg, és az azt tanító rezgan kötelezvénycsarnokok bejárat hozzá, nem az oka. Egyik sem tesz minden Minotauruszt kapudöntővé vagy szerződéses katonává.

Származáshoz kötött Szakágak Vérszülött · Harchoz kötött

Égi szárnyak, isteni elérés.

A Nefilimek magas, szárnyas nép, kitartó repüléssel, amely átvisz egy testet két párkány között egy larithi gyümölcsös fölött, de nem visz oltóanyagot, téli készletet vagy sebesült szomszédot. Ezekhez továbbra is utak és kezek kellenek. Esznek, alszanak, ellátják őket, ha megsebesülnek, és meghalnak.

Zindush és Shiz közelében vegyes együttesek játszanak vízzel töltött csészéken, fémleveleken és egy előkészített kőülésen. A legtöbb estén a terem csak lélegzetet, kezeket és szelet kap. Néha, amikor Nefilim ül a kőülésen, valami felel — és elég megismételhetően felel ahhoz, hogy ne lehessen a játékos saját sugallatának betudni, ami pontosan semmit sem dönt el arról, ki vagy mi van a túloldalon.

A templomok meghívásnak nevezik a zenét. A zenészek fegyelmezett bizonytalanságnak. A Nefilimek e vita minden álláspontját képviselik, az elutasítást is, és okuk van rá: egy bíróság hivatal vagy örökség előtt jóslatot követelhet, egy templom pedig egy szomszéd részvételét beleegyezésként tüntetheti fel. A feljegyzésekben sehol nem szerepel csillaghullás, enklávé vagy ős.

A kúszó sötétség.

Az Árnyak esznek, véreznek, alszanak és meghalnak. Nem kísértetek, nem holttestek, és nem a túlvilág bizonyítékai. A köznyelvben az Árny olyan ember, akit a Parázstél még mindig fogva tart — ezt a leírást egyesek elfogadják, mások visszautasítják.

Grolt’jessben a műhelyek két homokból öntött, hevített és forgatott páros üveget vágnak, hogy mindkét lapjuk olvasható maradjon, a mellettük álló Hidegházak pedig olyan szobákként kezdték, ahová vizesen hozták be a búvárokat. Rendelők és konyhák voltak jóval azelőtt, hogy kívülállók renddé nyilvánították volna őket. Az ottani Árnyak többsége tengerész, révész, kovács, piaci munkás és szülő, akiknek a hete az időjárásról és a bérről szól.

A szárazföld belsejében, ahol két városi mérték még ma is vitatkozik egy határon, egy bíróság fizet egy Árnynak, hogy tanúsítsa az eltérést, majd maga dönti el, hisz-e neki; a fizetett munka és a kényszer ugyanabban az idézésben érkezik. Egy Szakág, Árnyjáró, Árny-testen át gyakorolható, és senki másnak nem tanítják — és nem ad sem falakon való átjárást, sem szót a halottakkal, sem árnyékországot, ahová át lehetne lépni.

Származáshoz kötött Szakágak Árnyjáró

Vér táplálta ragadozók.

A Megőrzöttek élő emberek, régebbiek a Parázstélnél — amely szétszórta háztartásaikat, és egy magánmegállapodásból ellátási gondot csinált. A megújuláshoz élő vér kell, és minden, ami körülötte van: kipihent adakozó, tiszta eszközök, egy végrehajtó, egy könyv, amely megakadályozza, hogy bárkit kétszer csapoljanak meg, és elég rövid út ahhoz, hogy a viszony a végén is érvényes legyen.

Nincsenek hát bíbor udvarok, és nincs az éhség arisztokráciája. Van beosztás, egy adakozó, akinek utána ennie kell, és vita a beleegyezésről, amelyet a lakbér, az adósság, az éhség vagy egy parancsnok parancsa csendben megnyerhet. A tilalom sem vet véget a gyakorlatnak; a biztonságos ellátást teszi tönkre, és valószínűbbé teszi a ragadozást — ezért olyan keserű és olyan helyi a körülötte folyó politika.

Néhány taladan háztartás közös étkezéssel zárja le a megújulást, és szem előtt foltozza meg a vitorlákat, kabátokat és tálakat, látható javítást hagyva annak bizonyítékául, hogy a folytatáshoz más kezek is kellettek. A vrobi Vörös Hajtáson ugyanez a munka a menetoszloppal utazik, őrzött üvegben. Négy Szakág felel egyedül a származásnak — Karmazsin arkanista, Vérfosztogató, Vérmágus és Sírfaló —, és egyik sem olyan rend, amelyhez bárkinek csatlakoznia kellene.

Származáshoz kötött Szakágak Karmazsin arkanista · Vérfosztogató · Vérmágus · Sírfaló