Szörnyek

Mélységi iszonyat

Mocsarak és erdők csápos éjszakai vadászai. Nedves csápok vonszolódnak a tundra moháján és az erdei földön, amikor e ragadozók napnyugta után előbújnak. Minden magányos utazót üldöznek, akit elég gyengének vélnek: súlyos fejlökéssel támadnak, majd karmaikkal tépik áldozatukat. Csak akkor hagyják abba a rohamot, amikor már csaknem elvéreztek. A helybéliek vaspántokkal erősítik meg ajtókereteiket, és egész éjjel égve hagyják a kandallót, hogy a lények ne másszanak be a házakba.

Barghest

Régi királyságok romjain ólálkodó démonkutyák. Durva sörényű, égető éhségű vadak lesik a magányos utazókat az őrizetlen utakon. Kimért léptekkel köröznek prédájuk körül, majd nekifutásból ugranak, hogy összeroppantsák légcsövét. A farkassal ellentétben a barghest sebesülten sem hátrál: addig támad, míg csontjai szilánkokra nem törnek, vére pedig tócsába nem gyűlik a porban. A falusi vadászok vaspántokkal erősítik meg a kutyaólak kapuit, nehogy e démonok jószágot és gyerekeket hurcoljanak az éjszakába.

Baziliszkusz

Sivatagok és lápok tarajos hüllőragadozói. Csontfehér tarajuk fényt fog, miközben éjjel-nappal dűnéken és lápos partokon portyáznak. Támadás előtt felmérik az utazó erejét; egyedül vagy kis csoportban is mernek küzdeni. Mélyre csapó harapásaikat sípcsontot és bokát törő faroksöprésekkel váltogatják. Ritkán hátrálnak, csaknem halálukig lankadatlan dühvel harcolnak. A sivatagi nomádok fémpajzzsal hárítják ütéseiket és a főzött bőrt is átütő agyaraikat.

Pengeördög

Sivatagok és fagyos puszták tüskés éji rémei. Csipkézett csonttüskék sorakoznak e démon hátán, amely napnyugta után bújik elő a dűnékből és a hóból. Gondosan méri fel prédáját, de könyörtelenül üldöz minden magányos utazót, akit elég gyengének ítél. Alkarpengéivel gyors sorozatokat vág, fejével zúzó csapást mér, és csaknem összetört testtel is vonakodik visszavonulni. A tajgán átkelő karavánok külön acélpajzsokat visznek e pontos vágások hárítására.

Csonttorok

Puszták és fagyos vadonok csontarcú démonai. Fedetlen koponyalemezek alkotják e démon arcát, amely napnyugtakor bújik elő a sivatagi homokból vagy a tajga havából. Tartásukból ítéli meg az utazók erejét, és a gyengének véltre ront: súlyos kézcsapásokkal és zúzó fejelésekkel támad. Az embert leterítő sebeket sem érzi, csaknem összeomló testtel is folytatja rohamát. A tundra éjszakájába merészkedők fáklyát és acélt visznek, hogy visszaűzzék e ragadozókat odúikba.

Kerberosz

Összeomlott szentélyek háromfejű démonkutyái. Három fej kapkod váltakozó ritmusban, amikor e vadak kereskedőt vagy elkóborolt felderítőt szorítanak sarokba. Napfénytelen mélységből jönnek az elfeledett kriptákba túl mélyre merészkedőkért: állva harapnak, vagy nekifutásból ugranak át a kőpadlón. Az élő hús gyűlölete akkor is hajtja őket, amikor egy kutya már elvérzett volna. A túlélők nehéz pajzsot és lándzsát hordanak, mert a cerberus csak szíve utolsó dobbanásával hagyja abba a támadást.

Kiméra

Összeomlott romok háromfejű ragadozói. Oroszlánmancs és kecskeszarv tépi a láncinget és bőrt lankadatlan erővel. E vadak összeomlott szentélyekben tanyáznak, az érkezők gyengeségét mérlegelve; azonnal támadnak, ha éhségüknek kedveznek az esélyek. Kígyófarkuk a sebesült prédát végzi ki, míg testük szünet nélkül nyomul előre. A vadászok kerülik vackukat: a kiméra felhasított hassal és vérvörös oldallal is tovább küzd.

Crasc

Romos magaslatok uszonyszárnyú légi vadászai. Áttetsző szárnyuszonyok szelik a levegőt, miközben e ragadozók lehetséges prédájuk körül keringenek. Magányos utazókra csapnak le: állkapcsuk sorozatosan kap, söprő fullánkjuk a bélelt vértet is átüti. A crasc több sebből vérezve sem szakítja meg rohamát, szüntelen harapásokkal üldözi a menekülőt. Akh Szabad Városának vadászai hajlított pengékkel metszik le röptében uszonyait, hogy földre kényszerítve elvegyék légi előnyét.

Karmazsin leselkedő

Sivatagok és fagyos puszták kétlábú éji démonai. Csipkézett karmok tépik a bőrt és húst, amikor e démonok alkonyat után előbújnak a dűnékből vagy hótorlaszokból. A sebezhetőnek ítélt magányos utazókat szüntelen ütéssorozatokkal és kegyetlen fejelésekkel üldözik. Ritkán hátrálnak meg: kisebb vadakat leterítő súlyos sebekkel is támadnak. A tundrán vagy sivatagon átkelő karavánok ma már fegyveres kísérőket fogadnak, hogy őrködjenek az éjszakai órákban, amikor e ragadozók járnak.

Krokodilharcos

Szavannák és lápok pikkelypáncélos ragadozói. Két lábon járó hüllők őrjáratoznak a nádasban és magas fűben hajnaltól jóval sötétedés utánig. Felmérik az úton járók erejét, és nekifutásból ugranak a sebezhetőnek ítéltekre. Fegyverrel küzdenek, míg testük csaknem összetörik; ritkán állnak le, amíg talpon bírnak maradni. A folyóparti falvak milíciái állandó őrséget tartanak, nehogy kis falkák jószágot vagy magányos kereskedőket hurcoljanak a mély sárba.

Varjú

Romok és tanyák alkalomra leső légi vadászai. Fekete tollak és éles karmok ereszkednek le korhadt ereszekről és omlott mellvédekről a magányos utazóra. A madarak köröznek prédájuk körül, majd hirtelen zuhanásokkal a szemét és torkát tépik. Kis rajok összehangolt csapásokkal gyűrik le a gyengének ítéltet, de szétszóródva feladják a harcot, amint szárnyhártyájuk szakad vagy bőven folyik vérük. A gazdák vaspántokkal zárják gabonaraktáraikat, nehogy a ragadozók azt is megszerezzék, amit nem vadászhatnak le.

Küklopsz

Tundrák és füves puszták félszemű óriásai. Kérges öklök és kétségbeesett sikolyok jelzik e vadak területét. Déli napsütésben vagy holdfényes fagyban egyedül, esetleg kis csoportban cserkészik az utazókat; méretükből ítélnek, mielőtt rájuk rontanak. A földet is megrepesztő zúzó csapásokkal harcolnak, hatalmas súlyukkal csontot és páncélt egyaránt porrá törve. A túlélők szerint a lény egyetlen szeme addig el sem mozdul célpontjáról, míg az ökle alatti test meg nem szűnik mozogni.

Sötétségpók

Romok és mély barlangok nyolclábú ragadozói. Nyolc ízelt láb viszi e vadászokat a fénytelen terekben, ahol felmérik az elhaladó utazókat. A pókok köröznek célpontjuk körül, majd váratlan ugrással csupasz nyakába mélyesztik csáprágójukat. Potrohukból csorgó testnedvvel is tovább támadnak; csak mozgásképtelenné sebzetten állnak le. Mivel egyedül vagy kis csoportokban csapnak le, az Emyveliani Köztársaság karavánőrei fáklyával és hosszú lándzsával akadályozzák meg ugrásukat.

Démondenevér

Romok hasított állkapcsú légi ragadozói. Szétnyíló, roncsolt állkapcsuk ugrás közben ragadja meg és töri csontig a prédát. Az árnyas mélységekbe merészkedő utazók körül keringenek; ha elég gyengének ítélik a célt, röptükből lecsapva a földön támadnak. Kibelezve vagy szárnyak nélkül is minden elérhetőre ráharapnak. Mivel sérüléseik ellenére is rohamoznak, a veteránok vastüskéket ajánlanak, hogy a lényt a kőhöz szögezhessék, mielőtt újra felszállna.

Démonvad

Összeomlott szentélyek páncélos ragadozói. Nehéz vaslemezek borítják e démonok törzsét. A mélyből jönnek, hogy magánya miatt sebezhető utazókra vadásszanak. Kimért, felülről mért csapásaik és széles söpréseik csontot és ökölpajzsot egyaránt törnek. A sebesülten hátráló kisebb lényekkel ellentétben súlyos sérüléseken át is folytatják rohamukat, míg állni képesek. A túlélők gyakran leszedik a megölt démon páncélját, hogy durva szerszámokat kovácsoljanak belőle, vagy eladják Rarziled kovácsainak.

Démonkutya

Romok és sötét utak tüskés pokolkutyái. Vastüskék merednek e ragadozók bőréből. Elhagyott települések romos utcáiban járnak, és a Feketepala Út magányos utazóit vadásszák. Minden élőlényre ráfixálódnak, amelyet elég gyengének ítélnek: szökellve zárkóznak fel, majd előrenyomulva tépik a torkát. Felnyílt hassal vagy törött végtagokkal is kapkodnak és vetődnek, míg csaknem elpusztulnak. A helyi milíciák legalább négyes csoportokban járnak, hogy elriasszák őket a támadástól.

Démonúr

Romos mélységek szárnyas csúcsragadozói. Égő acél perzseli át a láncinget, miközben e szárnyas óriások sarokba szorítják prédájukat. Mind élő lángból való kardot és horgas ostort forgatnak, amellyel visszarántják az áldozatot. Minden útjukba kerülő lény erejét felmérik, és megtámadják az elég gyengének ítéltet. Süllyedt várakban halmozzák zsákmányukat; légi lecsapásokkal és kegyetlen ütésekkel üldöznek. A velük találkozók többsége helyben hal meg, vérük a démon pengéjének tüzét táplálja.

Démonszolga

Romok és mély helyek kétlábú pokolfajzatai. Csipkézett fogak tépik a láncinget, amikor e lények előugranak rejtekükből. Elpusztult települések törmelékében járnak, minden ott lakót felmérve: megéri-e a vállalkozás? Falkájuk súlyos sebek után sem szakad el prédájától; éhségük csak akkor szűnik, amikor testük már mozdulni sem bír. Rarziled kereskedői és felderítői vastüskékkel szögezik e fürgén szaladgáló rémeket a kőfalakhoz.

Sas

Romok és csúcsok magasban szárnyaló ragadozói. Széles szárnyak vetnek mozgó árnyat a hágókon átkelő vagy kőtörmelékben járó magányos utazókra. E madarak türelmesen köröznek, míg elvihetően apró prédát vagy zuhanó karmukkal legyűrhető vándort látnak. A szirti sas légi lecsapásokkal használja ki előnyét, de véres evezőtollal vagy törött szárnnyal feladja a harcot és a sziklákra hátrál. A vadászok gyakran acél ökölpajzzsal várják az első zuhanást.

Más alakok: Szirti sas.

Földtitán

Nyílt puszták portyázó kőóriásai. Gránitbütykök repesztik a földet, ahol tundra, sivatag és füves puszta találkozik. E kétlábúak éjjel-nappal vadásznak, kimért ütéssorozatokkal és zúzó dobbantásokkal nyomulnak előre. Minden gyengébbnek ítélt élőlényt kiszemelnek; kis karavánokat követnek, míg valakit elszigetelhetnek. Rustpeakia királyságában a kereskedők gólemkészítőkkel vaslemezekkel erősíttetik szekereiket, hogy túléljék a rohamot. Ha egy titán területet foglal, az utakat elhagyják, a kereskedelmet másfelé terelik.

Vízköpő

Magas romokat kísértő szárnyas kőszerkezetek. Durva gránitbőrük katedrálistornyokhoz súrlódik, majd lezuhanó falazatként vetődnek magányos utazókra. Az áldozat acélját és termetét mérlegelve döntenek a támadásról; nekifutásból ugranak közel, és váltott karmolásokkal bontják a láncinget. Vér és lélegzet nélkül, gépies kitartással harcolnak, míg kőtestük csaknem szétzúzódik. A túlélők rendszerint gólemkészítőket fogadnak, hogy a romokban keressék megelevenedésük forrását.

Óriásdenevér

Barlangszájak és romok bőrszárnyú vadászai. Hártyás szárnyak vetnek váratlan árnyat a romokban vagy mély üregekben haladó utazókra. E lények hőt és mozgást követnek, köröznek, majd kampós karmaikkal lecsapnak. A magányos denevér felméri célpontja erejét, és minden legyőzhetőnek ítélt lényt megtámad; nagyobb csoportjaik összehangoltan ejtik el az elszigetelt prédát. Súlyos sebektől sem hátrálnak, csaknem halálukig kapaszkodnak zsákmányukba. Vonuláskor a falusiak nehéz hálókkal védik jószágaikat az éjszakai veszteségtől.

Óriásbogár

Homok és erdő szarvas ízeltlábú ragadozói. Vastag kitinpáncéljuk kérget és követ hasít, ahogy kétcsapásos rohammal törnek előre. Sivatagi pusztán vagy erdei bozótban bármikor előbújnak, hogy puha húsba döfjék szarvukat. Felmérik az úton járókat, és legyűrik a magányos vándort; csak testnedvvel telt testük szinte teljes pusztulása állítja le őket. A vadászok vastüskékkel ütik át páncéljukat, mielőtt a bogarak megtámaszthatnák súlyukat és felöklelhetnék őket.

Óriásrák

Sós partok és mocsarak páncélos ragadozói. Kitinpáncéljuk eltéríti a lándzsahegyeket, amikor árapálymedencékből és nádasokból előjönnek. Éjjel-nappal szüntelen vadásznak minden utazóra, akit söprő ollóikkal elég kicsinek ítélnek összeroppantani. Egyetlen rák addig üldözi a magányos kereskedőt, míg páncélja össze nem törik, és testnedve tócsába nem gyűlik alatta. A Skoz'jenta–Rrer'thuss parti út halászai elhordják törött páncéljukat: hajóburkolatnak adják el vagy takarmánynak zúzzák.

Óriáspatkány

Lápok és erdők prémes kártevői. Durva szürke bunda és megsárgult metszőfogak jellemzik e mocsári és mélyerdei ragadozókat. Alkonyat után bújnak elő, köröznek a magányos utazók körül, és felmérik, legyűrhetik-e őket, mielőtt szökellve rohannak és ugrásból harapnak. Mély sebekből vérezve is kétségbeesett makacssággal támadnak. A falusi vadászok összehangolják erdőszéli éji őrjárataikat, nehogy a falkák jószágot hurcoljanak az aljnövényzetbe.

Óriásskorpió

Holdfénynél vadászó páncélos sivatagi ragadozók. Kitinlemezek súrlódnak a sivatagi homokhoz, amikor e pókszabásúak napnyugta után zsákmányért előbújnak. Felmérik a magányos utazó erejét, majd söprő ollókkal és felülről döfő, erős mérget bejuttató fullánkkal támadnak. Vadászösztönük minden félelmet felülír: addig rohamoznak, míg páncéljuk összetörik, testnedvük pedig elönti a dűnéket. A sivatagi települések közt járó karavánőrök éji őrséget állítanak, hogy a lényeket még a málhás állatok bekerítése előtt visszaverjék.

Óriásvipera

Perzselt puszták és fullasztó lápok pikkelyes vadászai. Száraz homok és állóvíz rejti e kígyókat, amelyek éjjel-nappal előbújnak magányos utazókra támadni. A vipera felegyenesedik, majd gyilkos ugrással veti magát előre; inkább tűr súlyos sebeket, mintsem lemondjon étkéről. A Nashrari Birodalom karavánjai lándzsásokat fogadnak a nádasok és dűnék átszurkálására, mert egyetlen lény is addig támad, míg teste tekervényei már alig mozdulnak.

Homályagyar

Árnyas romok kitartó ragadozói. Sűrű bunda vagy egymást fedő csontpáncéllemezek burkolják e gyilkosokat. Törmelékben és mély völgyekben cserkészik a magányos utazókat; köröznek, majd hirtelen vetődnek rájuk. Még végzetes sebek sem törik meg akaratukat. Lábukat vesztve erős karjukon vonszolják magukat egy torok felé, végtagok nélkül pedig koponyájukkal verik az ellenfelet. A vadászok nehéz lándzsával végeznek velük gyorsan: a sebzett vad kétségbeesettebben harcol az egészségesnél.

Gorgó

Templomromokat átfésülő kígyótestű vadak. Durva pikkelyek súrolják a követ, miközben e ragadozók romos folyosókon és beomlott szentélyekben járnak. Az utazók gyengeségét mérik fel, majd váltott karmolásokkal és söprő farokcsapásokkal rontanak rájuk. A gorgó nem ad fel ígéretes vadászatot: sarokba szorítja prédáját, és csaknem saját teste végső összeomlásáig támad. A falusi felderítők vaslándzsával tartják távol e hüllővadászokat; tudják, hogy a magányos vándor könnyű falat a csak haldoklásakor fáradó lénynek.

Griff

Fű és jég éles szemű, kiméraszerű vadászai. Éles karmok és kampós csőrök uralják a nyílt füves pusztát és fagyott tundrát, bármely órában. E ragadozók támadás előtt felmérik a cél erejét, és gyakran falkában ejtik el a magányos utazót. Szüntelen földi harcot vívnak, mély harapásokat váltva hasító karmolásokkal. Kevés griff hátrál, amíg acél csaknem össze nem töri testét; a vadászoknak így csupán a falka lakomája után megmaradt zsákmány jut.

Hárpia

Összeomlott romok szárnyas, kiméraszerű vadászai. Karmok tépik a gyapjút és bőrt, amikor e humanoid madarak mozgást látnak odalent. Magasan keringenek a törmelék és törött tornyok felett, majd földi harcra ereszkednek, ha elérhetőnek ítélik célpontjuk torkát. Legnagyobb példányaik vagy összehangolt rajuk habozás nélkül csap le a magányos kereskedőre. Törött szárnnyal és tépett hússal is küzdenek; csak akkor állnak le, amikor testük a vérveszteségtől összeomlik.

Hippogriff

Elfeledett romokat járó szárnyas ragadozók. Éles csőrök és négy görbe karom tépik a bőrt és láncinget, amikor e kiméraszerű vadak lecsapnak sziklafali pihenőikről. Felmérik a magányos utazó gyengeségét, majd habozás nélkül támadnak: szárnyaikkal zárkóznak fel, és kegyetlen futó rohamot indítanak. Makacsságuk abból fakad, hogy vérveszteség okozta összeomlásukig nem szakítják meg a harcot. Az Emyveliani Köztársaság vadászai ma már acélpajzsot visznek zuhanó csőrcsapásaik hárítására.

Szarvas vad

Puszták és nyílt síkságok éjszakai démonvadászai. Izzadság és vér borítja e kétlábúak pofáját, amikor napnyugta után előjönnek, hogy mindent elragadjanak, ami a tundrán vagy sivatagban mozog. Az utazó járásából mérik fel erejét, és minden elég gyengének ítélt magányos lélekre rárontanak. Váltott karmolásokkal és csontzúzó fejelésekkel küzdenek; démoni alkatuk akkor is talpon tartja őket, amikor természetes vad már összeomlana. A pusztai pásztorok égve tartják fáklyáikat és pórázon kutyáikat, nehogy e lények megszimatolják az aklot.

Szarvas felfaló

Puszták és fagyott erdők éjszakai démonai. Görbe szarvú kétlábú alakok bújnak elő napnyugtakor a sivatagi homokból és a tundra havából. Minden utazót próbára tesznek: kisebb prédájuk körül köröznek, vagy falkába állva gyűrik le a sebezhetőt. Váltott kézcsapásokkal ütnek, majd fejüket előrelökve bordát és koponyát törnek. A lény csaknem teste teljes pusztulásáig harcol; ritkán áll le, amíg talpon marad. A tajga karavánőrei nehéz pajzsot visznek e szüntelen éji portyák kivédésére.

Szarvas torok

Sivatagok és fagyos puszták kétlábú démonai. Csipkézett szarvak hasítják a sötétet, amikor e démonok napnyugta után előjönnek a dűnékből és a tajgából. Magányos utazókat támadnak kegyetlen karmolássorozatokkal és zúzó fejelésekkel. A sebesülten menekülő legtöbb ragadozóval ellentétben törött csontokkal és mély vágásokkal is harcolnak, míg állni képesek. A sivatagi karavánok tartalék lándzsákkal tartják őket távol, mert a közelharc gyakran vérfürdőbe torkollik, mielőtt a démon végre összeomlik.

Rovarfosztogató

Tajgák és lápok kitinpáncélos éji vadászai. Olajos testnedv csöpög e kétlábú vadászok rágóiból, amikor alkonyat után előbújnak. Az erdővidéken vadászkörökbe fogják a magányos utazókat; páncélos karmaikkal az áldozat láncingének réseit próbálgatják a gyilkos csapás előtt. Kibelezve vagy hiányzó végtagokkal is eltökélt dühvel üldözik prédájukat. A Lireri Szövetség határait kijelölő vadőrök nehezebb pajzsot visznek e kitartó éji támadások ellen.

Rovarvadász

Tajgák és lápok kitines éjszakai vadászai. Kemény páncéllemezek térítik el a pengét és nyilat, amikor e kétlábú ízeltlábúak alkonyat után előbújnak. Nyirkos erdőkben magányos utazókra vadásznak; kaszáló karmaikkal és zúzó rágóikkal csontot és láncinget törnek. Csak akkor állnak le, amikor sebeikből özönlik a testnedv. Az Emyveliani Köztársaság vadászai vastag bőrpajzzsal vészelik át csapásaikat, amíg a lényt leszegezhetik és kibelezhetik.

Kraken

Parti romok páncélba zárt ragadozói. Kemény héjak súrlódnak a kőhöz, amikor e járó rémek árapálymedencékből és elárasztott boltozatos termekből előjönnek. Csápjaik széles ívekben csapnak, magányos utazókat rántva zúzó végtagjaikhoz. Szüntelen húséhség hajtja őket habozás nélkül a sekély vízen és törmeléken át. Rohamuk csak akkor inog meg, amikor törött héjuk alatt testnedv gyűlik tócsába; addig a dokkmunkások és parti őrök nehéz lándzsákkal űzik vissza őket a mélybe.

Lacodon

Összeomlott romok kétlábú hüllővadászai. Durva pikkelyek és fogó karmok jellemzik e kétlábú ragadozókat, amelyek elpusztult települések törmelékét foglalják el. Bárkit kiszemelnek, aki egyedül jár területükön: szökellve támadnak, hosszú, kinyújtható nyelvükkel pedig fedezékéből is kirántanak egy embert. Kibelezve és törött csontokkal is harcolnak, ezért a tapasztalt felderítők inkább teljesen elkerülik területüket, mintsem elhúzódó küzdelmet kockáztassanak.

Mantikóra

Romok és mély vadonok szarvas macskaragadozói. Farka végén egyetlen mérges fullánk különbözteti meg a mantikórát a közönséges macskától. Minden legyőzhetőnek ítélt lényre vadászik; a magányos utazót gyakran addig cserkészi, míg sziklához vagy falhoz nem szorítja. Harcba lépve vad kitartással karmol és harap, addig támadva, míg csupán néhány lélegzet marad testében. A vadászok vastag bőrköténnyel térítik el a láncinget és húst egyaránt átütő faroktüskéket.

Imádkozó sáska

Erdők és szavannák kampópengés ragadozói. Kitinpáncéljuk nap- és holdfényben csillog, miközben e kétlábú vadászok magas fűben és erdei lombkoronákban járnak. Támadás előtt mérlegelik az utazó fegyvereit és társai számát; ha elkötelezték magukat, kampós pengékkel és futó rúgásokkal csapnak le. Sebesülten sárga testnedvet vesztenek, de vérveszteség okozta összeomlásukig támadnak. Az erdészek megerősített pajzzsal hárítják ütéseiket, miközben a települések falai felé hátrálnak.

Mastosaurus

Összeomlott romok titáni hüllőverekedői. Szürke pikkelybőrük eltéríti a nyilakat, amikor e óriások előjönnek a törmelékből, hogy mindennel szembeszálljanak, ami mozog. Zúzó kézcsapásokkal és váltott ütésekkel nyomulnak előre, kőpadlót repesztve és pajzsot törve. Falkába gyűlve összehangoltan rohanják le a karavánokat, és elkapják a lemaradókat. A helyi milíciák kerülik mély, boltozatos fészkeiket; inkább befalazzák a bejáratokat, mintsem tartós rohamukkal nézzenek szembe.

Tölgyent

Az erdő mélyén vadászó faőrszemek. Durva kéreg és csomós végtagok álcázzák e óriásokat, míg gyökerüket a földből kiemelve mindent összezúznak, ami mozog. Éjjel-nappal járják erdős területüket; söprő ágkarmaikkal és földrengető dobbantásaikkal magányos utazókat szorítanak sarokba. Az erdészek többsége felismeri az entet természetellenes koronájáról és az útjából menekülő kisebb állatokról. A V'eld Teokrácia állandó parancsa e ligetek teljes kerülése, mert a vasfegyver gyakran széttörik megkövült törzsükön.

Obszidián ördög

Sivatagok és fagyos puszták sötét páncélú démonai. Fekete ásványpáncél burkolja e kétlábú démonokat, amelyek napnyugta után foglalnak területet a sivatagban, tundrán és tajgán. Minden elég gyengének ítélt magányos utazót üldöznek; váltott csapásokkal és zúzó fejelésekkel törik a láncinget és csontot. Gyors ütéssorozataik legyűrik a páncéltalan prédát. A karavánosok alkonyat után kerülik az üres vidékeket, mert egyetlen démon látványa gyakran azt jelzi, hogy közel jár a tábort kifosztani készülő falka.

Ogre

Nyílt vadonok nehéz buzogányosai. Tüskés vasbuzogányok zúzzák a láncinget és koponyát a füves pusztákon és erdőkben. E ragadozók minden elhaladó csapat gyengeségét felmérik, és megtámadnak bárkit, akit legyűrhetőnek vélnek. Bármennyi sebet kapnak, nem fáradnak és nem hátrálnak: felülről mért csapásaikat vérveszteség okozta összeomlásukig folytatják. Hajnaltól jóval sötétedés utánig vadásznak, így az erdőn árut szállító kereskedők fegyveres kísérettel riasztják el portyáikat.

Más alakok: Kövér ogre.

Kardszárnyú delfin

Part menti kereskedelmet támadó vízi ragadozók. Fekete-fehér testük áttöri a felszínt, amikor magányos csónakot vagy zátonyon rekedt tengerészt látnak. Prédájukat sekély sziklák felé hajtják, hatalmas állkapcsukkal csontot és fát törve. A kisebb halakkal ellentétben a kardszárnyú delfin ritkán hátrál az első csapás után: súlyos sebesüléséig támad. A Skoz'jenta–Rrer'thuss parti út halászai rövid hálókkal és kész fegyverekkel járnak, mert egy falka összehangolt csapásokkal élő embert is a hullámok alá ránt.

Bagoly

Magányos utazókat zaklató légi karmok. Széles szárnyak vetnek váratlan árnyat a települések közti utakra, ahol nagy fülesbaglyok köröznek az egyedül haladók felett. Felülről csapnak le görbe karmaikkal a koponyára; a cél mérete alapján döntenek a támadásról. Egy madár szüntelen légi húzásokkal üldözhet málhás állatot vagy magányos felderítőt. Amint a karmok annyi vért ontanak, hogy saját röptük gyengül, megszakítják az üldözést és pihenőhelyük romjai közé húzódnak.

Más alakok: Nagy fülesbagoly.

Főnix

Elhagyott magaslatokat birtokló lángtollú szellemek. Olvadt tollazatuk követ és fát gyújt lángra, amikor e madarak leereszkednek a magas romokról. A cél tartásából és járásából mérik fel erejét, majd kinyújtott karmokkal koponyát törnek, vagy láncingen átperzselő csőrrel ütnek. E szellemek tépett szárnnyal, vérüket ontva sem engednek: kimerülésükig rohamoznak. Nyomkövető vadászaik vastag, hőálló nyersbőr vértet választanak, mert egyetlen hiba halotti máglyává változtatja a tábort.

Zátonyvadász

Sós vizek és mocsarak kétlábú éji vadászai. Úszóhártyás karmok súrolják az árapálysíkságot, amikor e lények napnyugta után kilépnek a hullámverésből. Méret és létszám alapján mérik fel a prédát, majd karmok és fogak összehangolt csapásaival támadják a magányos utazót. Kitartásuk könyörtelen: végtagvesztés és erős vérzés után is rohamoznak. A Skoz'jenta–Rrer'thuss parti út halászai vaslánccal kötik ki csónakjaikat, nehogy a ragadozók hálóstul húzzák a fogást a mélybe.

Árnyüvöltő

Összeomlott várak szárnyas vérlényei. Véres szárnyak viszik e ragadozókat a romos települések szarufái közt. Magányos utazók körül köröznek, a levegőből lecsapva tépik húsukat, majd leszállnak, hogy földi ütésekkel végezzenek velük. Kétségbeesésük roncsolt végtagok és mély sebek ellenére is harcra hajtja őket; csak akkor állnak le, amikor állni sem bírnak. Mivel nehéz elűzni őket, a vidéken járók hosszú lándzsával nyársalják fel őket zuhanás közben.

Cápa

Parti vizeket uraló sápadt óceáni vadászok. Csipkézett fogak kapaszkodnak húsba az egyenes előrevetődésekkel. E ragadozók minden körül köröznek, ami felkavarja a sekély vizet, és megtámadják a magányos úszót vagy hajójától távol merészkedő tengerészt. Alig ismernek félelmet; a hullámverésen át üldöznek, míg saját testük tépett és vérző nem lesz. A parti halászok óvatosan húzzák hálóikat, mert egyetlen vérszag a mélyből a kikötőhöz vonzza e szüntelen vadászokat.

Más alakok: Nagy fehér cápa.

Cápaharcos

Parti vízből előjövő kétlábú zátonyvadászok. Porc és durva bőr fénylik a hold alatt, miközben e vadászok mocsáron és hullámverésen gázolnak át. Magányos utazók körül köröznek, karmos kézzel és zúzó állkapoccsal támadva. Ritkán futnak meg; akkor is rohamoznak, amikor a legtöbb vad már megtörne. Főként sötétedés után jönnek elő, ezért a Skoz'jenta–Rrer'thuss parti út halászai vaslánccal kötik ki csónakjaikat és magas menedékekben alszanak, nehogy az árba hurcolják őket.

Tintahal

Parti mélységek alkalomra leső fejlábúi. Gumiszerű csápok csapnak ki a tengerből, hogy magányos utazókat rántsanak a hullámok alá. E ragadozók méret és kétségbeesés alapján mérik fel prédájukat, váratlan pontossággal ütnek, majd mélyebb medrekbe húzódnak, ha saját húsuk szakadni kezd. A parti halászok az árat vörösre festő testnedvfoltokról ismerik fel vadászterületüket. A települések vaspántokkal erősítik mólócölöpjeiket, hogy a lények ne találjanak fogást, amikor dokkmunkásokat próbálnak a sós vízbe húzni.

Más alakok: Humboldt-tintahal.

Szukkubusz

Romos várak szárnyas démonai. Ízelt pengék szelik a levegőt és láncinget, amikor e ragadozók leereszkednek az omló mellvédekről. A közeledő utazók gyengeségét mérlegelik, majd ok nélkül támadnak: repülve zárkóznak fel, aztán széles vágásokat és döféseket mérnek. Csak tépett hússal, csaknem kimerült erővel hagyják abba a rohamot. A helyi milíciák minden boltívhez őrt állítanak, hogy a démonok ne foglalják el az utakat.

Csápos vad

Nyílt kopárságok kétlábú éji vadászai. Gumiszerű nyúlványok ostorozzák a sivatagi hőséget és tundrafagyot, hogy magányos utazókat rántsanak le hátasaikról. E kiméraszerű ragadozók napnyugta után minden legyűrhetőnek vélt lényre vadásznak, váltott karmolásokkal és zúzó fejelésekkel törve csontot. Állóképességük kisebb vadat leterítő mély sebeken át is harcoltatja őket; csak állni képtelenül állnak le. A tajga és puszták vadászai a csápok kövön csattanó nedves hangjáról ismerik fel a közelgő rajtaütést.

Tövisördög

Sivatagi puszták és fagyott erdők tüskés démonai. Csipkézett tövisek merednek minden ízületüknél, amikor sötétedés után előjönnek a tajga árnyaiból vagy a sivatagi dűnékből. Páncélvastagság és fegyversúly alapján mérlegelik a magányos utazót, majd fejjel előre rohamoznak. Gyors csapások helyett kegyetlen sorozatokat osztanak, vakmerő lendülettel nyomulva. Tucatnyi sebből vérezve is támadnak, míg testük fel nem mondja a szolgálatot. A karavánosok szorosan kikötik lovaikat, hogy az éji portyák alatt ne szökjenek meg.

Troll

Erdők és tajgák éjjel vadászó óriásai. Nyirkos fenyőtű és letaposott aljnövényzet jelzi e görnyedt vadak útját. Napnyugta után vadásznak minden utazóra, aki elég balga egyedül átlépni az erdő szélét; hatalmas öklükkel a földbe verik prédájukat. Makacsságuk túlér étvágyukon: törött bordákkal és mély vágásokkal is rohamoznak, amíg állni képesek. Az északi favágók vaspánttal erősítik kunyhóajtóikat, nehogy e lények újholdkor áttörjék a falakat.

Agyaras vad

Sivatagok és tundrák démoni éji vadászai. Vastag elefántcsont agyarak szántanak mély barázdát a homokba és örökfagyba, ahonnan e démonok alkonyat után előjönnek. A füves pusztán vagy tajgán átkelő magányos utazókat nehéz szemből rohammal támadják, majd karmolássorozatokkal tépik húsukat. Saját szakadt bőrük és szabadon folyó vérük ellenére is nyomulnak; csak állni képtelenül hagyják abba az erőszakot. A közeli települések őrjáratai nehéz pajzzsal tompítják a frontális rohamot, hogy a falka ne gyűrje le őket.

Sírásó

Határvidékeket járó szárnyas élőholtak. Karmos kéz és bőrszárny különbözteti meg e kitartó vadászokat a települések közti romokban. Felmérik prédájukat, és ölésre szánják el magukat; magas helyekről ugranak, hogy leszorítsák célpontjukat. Súlyos sebeket is megtorpanás nélkül tűrnek, ezért a V'eld Teokrácia családjai alkonyatkor kerülik az utakat. A vadászok vastag, bélelt bőrvérttel állják söprő karmaikat, míg a lényt elűzhetik vagy leteríthetik.

Vérhorgászhal

A mélység szigonyos haliszonyatai. Háromágú acéldöfések ütik át a láncinget, ahol árapálymedencék süllyedt kőfalakkal találkoznak. E ragadozók az utazó járásából mérik fel erejét, majd a sekélyből kitörve söprő csapásokkal magányos alakokat rántanak a hullámverésbe. Félelmet nem ismernek, ritkán hátrálnak; éhségük törött bordákon és tépett uszonyokon át is hajtja őket. A halászok otthagyják hálóikat, ha fémes villanások kavarják a vizet, mert tudják: a lény szíve utolsó dobbanásáig harcol.

Vérrák

Árapályromok kitinpáncélos vadjai. Vastag páncéllemezek térítik el az acélt, amikor e lények brakkvízi mélységekből magányos utazókra vadászni előjönnek. Két lábon nyomulnak, váltott ollóvágásokkal és zúzó kettős csapásokkal bontják a vértet. Ízületeikből csak ismételt nehéz ütések után szivárog testnedv; a vad csaknem széttört páncélig nem hátrál. A helyi halászok sózott húst ajánlanak fel a parton, hogy e ragadozókat eltérítsék hálóiktól és a szaporodóhelyektől.

Vérkrokodil

A mélység páncélos hüllőkardforgatói. Vastag krokodilpikkelyek fedik a rozsdás láncinget e ragadozókon, amelyek elhagyott ciszternákat és omlott folyami erődöket foglalnak el. Gyakorlott kegyetlenséggel forgatják pengéiket: felülről pajzsot hasítanak, söprő vágásokkal utat nyitnak. Minden lényt vérzési képessége szerint mérnek fel, és megtámadják, akit elég gyengének ítélnek. Levágott végtaggal vagy átlyukadt tüdővel is előrehajtják acéljukat, amíg szívük meg nem áll.

Vérkecske

Romokban portyázó kettősbárdos ragadozók. Nehéz vasbárdok harapnak láncingbe és csontba, amikor e lények omlott pincékből és elfeledett tanyákról előjönnek. Minden járókelő gyengeségét felmérik, és megtámadják, akinek nincs elég acélja vagy társa az elriasztásukhoz. Súlyos sebeket sem vesznek tudomásul: páros fegyverükkel addig aprítanak, míg szívük csaknem megáll. A vidék népe vaspántokkal erősíti kapuit, hogy e bárdos rokonok újholdkor ne törjenek át rajtuk.

Vérdisznó

Az erdő mélyén vadászó páncélos vadkanrokonok. Merev bőr és főzött nyersbőr fogja körül e vadkanharcosok hordómellkasát. Nehéz buzogányukat kegyetlen felső ívekben lendítik, koponyát repesztve és pajzsot törve. A sűrű aljnövényzetben cserkésznek, és bárkire rárontanak, aki elég elszigetelt ahhoz, hogy megölhessék. Vérveszteségtől tántorogva is szüntelen dühvel rohamoznak. A közeli települések vadászai mély veremcsapdákkal állítják meg őket, mielőtt az állatkarámokhoz érnének.

Vérelefánt

Benőtt romokban vadászó lemezvértes harci vadak. Nehéz harci pörölyök zúzzák szilánkká a pajzsot, amikor e kétlábú vadak előjönnek az omlott várak törmelékéből. Durva acéllemezeket csavaroznak közvetlenül bőrükre, és pusztító agyarrohamokkal üldözik a magányos utazókat. A közönséges vadakkal ellentétben felmérik, legyűrhető-e a cél, majd habozás nélkül támadnak. Törött csontok és tépett hús előtt nem hátrálnak; még tapasztalt harcostól is minden erőforrást megkövetel leölésük.

Vérorrszarvú

Elhagyott várak buzogányos vadjai. Prémbe burkolt bőrük eltéríti a nyilakat, miközben e kétlábú harcosok nehéz buzogánnyal zúznak koponyát. Omlott csarnokokban és régi erődítésekben járőröznek, magányos utazók szagát keresve, akin erejüket próbálhatják. Harcban nem hátrálnak és nem tétováznak: bordatörő, pajzshasító ütések kegyetlen sorozataival nyomulnak előre. Csak teljesen összetört testtel hagyják abba a rohamot; az utazókra társaik maradványainak eltemetése vár.

Vércápa

Elmerült mélységek fűrészpengés vízi harcosai. Durva bőrfogaik kőhöz súrlódnak, miközben e vadak természetes fűrészhalpengékkel vágnak át a páncélon. Elárasztott járatokban és víz alatti romokban cserkésznek; felmérik prédájukat, majd páros vágásokba és fegyversorozatokba kezdenek. Acéltól vagy mágiától felhasadt hassal is makacs dühvel üldöznek utolsó csepp vérükig. A helyi halászok moszatot égetnek a dokkokon területük jelzésére, remélve, hogy e ragadozók nem hurcolnak embert a fekete vízbe.

Vérkígyó

Mély romok kétpengés kígyóharcosai. Két görbe katana szeli a levegőt, amikor e pikkelyes gyilkosok pincemélyekből és omlott szentélyekből előjönnek. Mérlegelik célpontjaikat, és azonnal megtámadják, aki gyengébbnek látszik. Rohamuk forgó acélt és hirtelen ugrásokat egyesít: közel érnek, mielőtt pajzsot lehetne emelni. Tócsába gyűlő vérrel és repedő csontokkal is előrehajtják pengéiket, míg sebeiktől összeomlanak. A túlélők gyakran katonai kiképzésre utaló, pontosan párhuzamos vágásokat viselnek.

Vérpók

Régi romok négykarú pókverekedői. Kitinízületek kattognak a kőlapokon, amikor e vadászok a pincék mélyéből előjönnek minden útjukba kerülő élőért. Négy karjuk váltott rendben tép; pontos karmolássorozatok szaggatják a bélelt vértet és húst. Sárga testnedvük már jóval azelőtt beteríti a padlót, hogy hátrálásra gondolnának; addig ütnek, míg rágóik alig működnek. A helyi milíciák tűzzel és hosszú lándzsával tisztítják a pincéket, nehogy a falkák az utcaszinti otthonokat is elfoglalják.

Vértintahal

Parti romokban leső páncélos fejlábú varázslók. Kitinlemezek fedik a síkos húst, védve a hullámzó csápjaival mágiát szövő lényt. Árapálymélyekből jönnek magányos prédáért vagy kis csoportokkal harcolni. E vadászok gyógyító energiával hozzák helyre falkatársaikat küzdelem közben, makacs kitartással nyújtva a csatát. Csak csaknem elpusztult testtel, testnedvvel elöntött talajon állnak le. A Skoz'jenta–Rrer'thuss parti út őrei megerősítik páncéljukat, hogy túléljék e mágikus rajtaütéseket.

Vérvarangy

Nyirkos romok páncélos varangyvadjai. Vastag, szemölcsös bőrükön durva láncing egymást fedő rétegei ülnek. Elárasztott pincékben és lápos alapokban gubbasztanak, próbára téve minden közeledő bátorságát. Ízelt cséphadaróikat gyakorlott kegyetlenséggel forgatják, míg saját csontjuk reped vagy testük felmondja a szolgálatot. Két ütés közt hosszú, izmos nyelvükkel rántják közelebb a prédát. A helyiek világos határral kerítik el ismert tanyáikat, mert egyetlen lény is csaknem haláláig rohamozik.

Vérfarkas

Az éjszaka kétlábú erdei vadászai. Letépett kéreg és csemetékbe vájt mély barázdák jelzik vadászterületeiket az erdőkben. Alkonyat után magányos utazókat cserkésznek; köröznek prédájuk körül, majd söprő karmokkal és felülről harapva közelítenek. A falka véresen és törötten sem enged, csaknem minden csontja széttöréséig üldözi ellenfelét. Nyomkövető vadászaik gyakran találnak széttépett jószágot vagy otthonukból elhurcolt falusiakat.